Vegyesfelvágott

mivel ahhoz, hogy összeszedett dolgot írjak, már rég el kellet volna kezdenem és rendszeresen írni, avagy egy eseményt kellene leírjak az eddigi török elményeinkből…

így hát, ez most csak egy olyan amieszembejut jellegű iromány lesz.

érdekes például, hogy az első napokban milyen határozott birkaszagot éreztem az utcán.(nem zavart, csak mondjuk otthon nem volt ilyen...) ez elmúlt…és eközben meg is szoktuk a birkaízt, kipróbáltuk a töltött paprikát birkahúsból! végül, a hentesek kirakatában fejetlenül fellógatott birkákat is meg lehet szokni…

ezenkívül, nekem, mint politikában igen kevéssé jártas egyénnek meglepő volt, hogy az Atatürk (magyar álnevén Géza…) kultusz ilyen mértékeket ölt. séta bármerre és kb minden jelentősebb helyen (kivéve mecsetek) feltűnik egy Kemál fej, néha egészen Óz jelleggel tekint le ránk, földi halandókra. Persze tavol álljon tőlem, hogy belőle űzzek gúnyt…de azért a személyét övező isteni imádat nekünk vicces…megfigyeltük például, hogy minél fontosabb ember valaki, annál nagyobb és cicomásabb Atatürkje van! Tehát, a rektorunk irodájában kb. másfélszer egy méteres gobelin portré van, hősies égre vetett tekintettel, míg az alnemtudomkicsoda szobájában, akivel többet találkoztunk, csak kék Atatürk tányér. De ez is kiemelt a pórias papírportrékhoz képest. (amelyből minden tanteremben találunk egyen pózban lévőt…)ja, és a köztéri szobrok vészesen emlékeztetnek az otthoni rendszerváltás előtti művészeti alkotásokra …

Isztambul gyönyörű.

Két hete voltam először barlangban az itteni Bogazici egyetem egyesületével. magyar viszonylatokhoz szokva, megjelentem a megbeszélt időpontban, fél nyolckor a megbeszélt helyen. Nyolc óra felé megjelentek az első török viszonylatokhoz szokott tagok is. Ez után fél tíz felé el is indultunk,de csak a következő sarokig, ahol az egytemi pékségben reggeliztünk. Majd útnak indultunk az Isztambultól kb. 200 km-re keletre lévő Bolu hegység felé. útközben egy ebédszünet, bevásárlás és némi tanakodás után végül 4 óra felé megérkeztünk a célállomásra.

Életemben először karbidlámpával mentem! És akkora volt a barlang, hogy bizonyos termeit öt karbidlámpával sem tudtuk bevilágítani! Nemhogy bevilágítani, volt, hogy a túlsó falig sem ért el a fényünk!!

Sok helyen olyan volt a mészkő, mintha öreg, korhadt fa lett volna, másutt olyan, mint az évgyűrűk! Persze, ez leírva biztos nem akkora élmény, ráadásul, nem tudom, hogy te, aki olvasod ezt most, érdeklődsz-e földalatti helyek iránt, vagy sem. Mindenesetre ez a kanyonszerű barlang teljesen komfortos volt könyök és térd szempontból J víz szempontból kevésbé, de nem belefekvős, hanem belegyaloglós…ja, és mellette kb egy nap alatt fedeztek fel egy másik barlangban olyan 25 méter mélységet meg még valamennyi vízszintes járatot!

Múlt hétvégén pedig igazán spontán jelleggel (de erről Ágónál bővebben olvashattok) ’átugrottunk’ Izmirbe. Erről én annyit írok, hogy megcsapott Ázsia szele. (jó drámai mondataim vannak, ugye?) Na nem Efézusban, ahol mezítláb sétáltunk február végén (!!), hanem az izmiri buszpályaudvaron. Rengeteg ember, dobok, sípok, meg ének, meg kurjongatás, meg hatalmas félhold és csillag mindenütt! Közöttük egyetlen nő sem volt fejkendő nélkül, és nem amolyan isztambuli fejkendős, ( +smink, magassarkú cipő,stb.) hanem bugyogószerű dolgot hordtak, zoknit és papucsot. De az arcuk is teljesen más volt. Néztem ezeket az embereket és nagyon furán éreztem magam a szeplőimmel meg a magasságommal. Fura érzés, hogy első pillantásra tudják, hogy nem vagyok idevalósi. A kisgyerekek megnéznek minket Márkkal (hasonló színek és 190 fölötti magasság…)

Én szerettem volna vegyülni a tömegben, de túl egyértelmű volt, hogy idegenek vagyunk. Merthogy a bevonuló katonákat búcsúztatták. 18 évesek, 15 hónapra vonulnak be. És megdöbbentett az egésznek a jelentősége!

de azt hiszem kezdek filozofikus hangulatba kerülni. azt most nem J