Nemzetközi Nap

Mint minden rendes Erasmusos egyetemen létezik az a nap, amikor bemutatkoznak a különböző országokból érkezett diákok, ahova nem hívtak meg. Bár igazából nem is készültem, nem is tudtam volna semmilyen szuvenírrel előállni, csak két jellegzetesen magyar mercsentájzom van itthon: pikk szalámi és házi pálinka. Meg persze két magyar lány. Minden nemzetiség kikészítette a saját kis portékáját az asztalkán. Természetesen a közsép-ázsiaiak voltak többségben, mivel a mindenkori török kormány költséget nem kímélve pénzelik „testvéreik” támogatását. Amúgy állítólag ez egyoldalú, mivel ők nem mindig gondolják úgy, h ők törökök.

Először türkménekhez néztem be, egy pirospozsgás mongol-török srác reklámozta országát, h ott milyen jó az élet, meg ott pazar a Kaszpi-tenger, és vannak szép tájaik, meg vendégszeretőek. Kifakadtam neki, h még Észak-Koreába is egyszerűbb bejutni, ha van elég pénzed, erre a srác nagyon szomorú lett, és mentegetőzött,h meg kell értenem, ez egy új ország, és meg kell védeni az országot, de majd a jövőben biztos összefutunk arrafele.

A kirgizeknél meg lehetett plüss tevéket simogatni, meg is kérdeztem, van-e otthon tevéjük, mire ők azt mondták, már sajnos megették az összeset. A mongolok meg büszkén mesélték, h még nekik van, meg lehet náluk aranyat mosni. Amúgy a törökben a mongol szó idiótát jelent, ezért ők úgy mondják, moolisztán. Ezek az isztán országok lakói sokat spanolnak egymással, igazából csak az ujgurokat utálják, de őket „már sikerült rábírni, h jobb az élet az országhatáron kívül”. Azerieknél prospektusokból élőszóból is megtudhattam, milyen gonoszok az örmények, pedig az azerieknek milyen fejlett a kisebbségpolitikájuk, lássam csak Nakhichevan példáját.

A legizgibbek számomra Abházia polgárai voltak, akik hősiesen küzdenek az elnyomó grúz államhatalom ellen, egyelőre a 20.000 fős orosz „békefentartók”-nak köszönhetően, de látják a jövőt, amikor majd mindenki által elismert, erős ország lesz, de az is kiderült, nem a turizmusból fognak megélni. Megkérdeztem, lehet-e Grúziából bejutni az országba, de nagyon hülyén néztek rám. Amúgy a zászlajukon egy fehér tenyér van, ami azt jelenti, h „sziasztok külföldiek”.

munkamegosztas

Ottomán fashion

Cerennel továbbra is folytatom a magas röptű eszmecseréket, múltkor arra kérdeztem rá, mit jelent a cikornyás kalligráfia a felsőjén. Szultán szó arab írásban, és nem tartja gáznak, h ottomán dolgokat visel magán, és ő amúgysem kemalista, meghát szerinte van valami kontinuitás az ottomán birodalom és Atatürk diktatúrája között, maiből végül megszületett a köztársaság. Bár ezzel sincs megelégedve. Hétvégén kurdisztánba megy tüntetni a kurdok jogaiért. Bár Yunusz úgy informált, hogy milyen jó az élet keleten, mennyit fejlődött a régió, de Ceren szerint csak azoknak jó a világ, akik elsősorban töröknek tartják magukat. Vagyis itt nem létezik semmilyen kisebbség, nem lehet sajátnyelvű médiájuk, meg egyetemük, és kurd neveket sem adhatnak a gyereknek. Érdekes, h amikor Atatürk bevezette a vezetéknevet, főleg a kurdok meg az örmények kaptak olyan családneveket, mint pl. Yunus Öztürk. Szóval Ceren hisz a multikultiban, és szerinte az csak egy soha meg nem valósuló álom, h Törökország a régió vezető hatalma. Amúgy kiderült, h a NATO tárol néhány atomrakétát a keleti területen, de azt sose engednék meg a törökök, h az irániak ellen bevessék, legfeljebb a ruszok ellen. Kiderült, h a kedvenc török márkám az Ülker (cola turka, meg fincsi kekszek) egy konzervatív politikai csoportosulás kezében van, emiatt egy csomó helyről ki vannak tiltva termékeik, pl. a mi libsi egyetemünkről is. Vagyis kideült, néha ezért néznek rám furák diáktársaim, h Cola Turkát iszom, mivel ezt egyesek politikai nézetekből bojkotálják, no nem kell höbörögni, nálunk is volt/van már ilyen. Ceren poénból megjegyezte, már érti miért támogatom a török beavatkozást Ciprusban, valószínűleg a sok ülkeres terméktől lettem török nacionalista. És Ceren logikája szerint így magyar is, mivel a két nép tesó. :D

A képen Can és Ceren látható, akik a legjobb arcok az egyetemen! A másik kettő is pajti, csak nekik mindig elfelejtettem a nevüket, és ciki lenne megkérdezni. De talán jobb is így.

gyasz

mai nap keseredessege:

a juni 1re datumozott repjegyünk helyfoglalasat ma irattuk at: zsofi juli 30-ra, en meg juni 17-re. hajnalban indul majd a jaratom. elkepzeltem, hogy egyedül csövezek a repteren napkelteig, es vegiggondolom, minek szakad ezzel vege.

meely depresszipba zuhantam, arra azert meg futotta a lelkierömböl, hogy elmeseljem zsofinak eme viziomat. ö olyannyira aterezte a sulyat, hogy könnyzaport ontva magabol, megölelgetett.

leseltaltunk a tengerpartra gyaszolni az elmulo erasmus szemeszterünket: bocsanatot kertünk mindenert es megköszöntünk mindent.

eztan vettünk rajztömböt meg akvarellpapirt , kiültünk a kikötöbe: zsofi az ajandekceruzajaval rajzolni, en meg a bivalyerös teammal festeni.

Story – tanszéki különkiadás

Itt is zajlikk az élet a szoc tanszéken, nemcsak otthon. Van egy tanárnénim Biyar, aki összejött a másik tanárommal Musztásmen, akinek akkora bajsza van, hogy indulhatna egy bajor bajuszszépségversenyen is. Persze ez csak pletyka volt, mivel Biyar még méndig előző férje nevét viseli, aki az Atatürk tanszék okatoója és kétszer is áthívta exét órát tartani. Két hónapja jött a pletyó, h Biyar a Bajuszkirállyal jár és gyereket vár, de továbbadva a pletyót, sokan kételkedtek az utóbbiban. De a tavaszi szünet után, mintha nagyobb lett volna a pocakja. De valki hogyan mondta meg az egészet 2 hónaja azt nem vágom. Mindenesetre egyszer eltévedtem a szoc tanszéken és véletlenül benyitottam egy ajtón, ahol épp kettesben turbékoltak. Formámhoz illően „kolay gelsin” (könnyű munkát) felkiáltással köszöntem el.

No kiderült, h csoportos munában kell részt vennem, és sikerült összekerülnöm egy fejkendős lánnyal, aki onnan ismer, h elkevertem egyszer a diktafonját, és Mikenak hív. Össze kell hoznunk egy házidogát, Orhan Pamuk fehér várát kell elemeznem foucaultiánus szemszögből. Na ebben aki tud segítsen.
Amúgy az erasmusosok nagyrésze átalakult robottá, gépiesen vonaglanak végig a parkon, és csak egy gyenge merhabát üzennek a külvilág felé. Amugy már csak két napot megyek iskolába, aztán szerdán már írom is a török vizsgát, meg más finomságok is várnak rám.

Tegnap Ágo meghívott egy Kokorecre, ami fincsi volt. Egy fogatlan utcai árus helyben sütögette a marhabéldarabkákat. Nem volt vészes, mert tett bele egy csomó paradicsomot meg erős paprikát, szal a lényeget nem éreztem annyira. Aztán odajött egy temetőőr, aki kiválóan beszélt angolul meg néhány utcagyerök.