
Cerennel továbbra is folytatom a magas röptű eszmecseréket, múltkor arra kérdeztem rá, mit jelent a cikornyás kalligráfia a felsőjén. Szultán szó arab írásban, és nem tartja gáznak, h ottomán dolgokat visel magán, és ő amúgysem kemalista, meghát szerinte van valami kontinuitás az ottomán birodalom és Atatürk diktatúrája között, maiből végül megszületett a köztársaság. Bár ezzel sincs megelégedve. Hétvégén kurdisztánba megy tüntetni a kurdok jogaiért. Bár Yunusz úgy informált, hogy milyen jó az élet keleten, mennyit fejlődött a régió, de Ceren szerint csak azoknak jó a világ, akik elsősorban töröknek tartják magukat. Vagyis itt nem létezik semmilyen kisebbség, nem lehet sajátnyelvű médiájuk, meg egyetemük, és kurd neveket sem adhatnak a gyereknek. Érdekes, h amikor Atatürk bevezette a vezetéknevet, főleg a kurdok meg az örmények kaptak olyan családneveket, mint pl. Yunus Öztürk. Szóval Ceren hisz a multikultiban, és szerinte az csak egy soha meg nem valósuló álom, h Törökország a régió vezető hatalma. Amúgy kiderült, h a NATO tárol néhány atomrakétát a keleti területen, de azt sose engednék meg a törökök, h az irániak ellen bevessék, legfeljebb a ruszok ellen. Kiderült, h a kedvenc török márkám az Ülker (cola turka, meg fincsi kekszek) egy konzervatív politikai csoportosulás kezében van, emiatt egy csomó helyről ki vannak tiltva termékeik, pl. a mi libsi egyetemünkről is. Vagyis kideült, néha ezért néznek rám furák diáktársaim, h Cola Turkát iszom, mivel ezt egyesek politikai nézetekből bojkotálják, no nem kell höbörögni, nálunk is volt/van már ilyen. Ceren poénból megjegyezte, már érti miért támogatom a török beavatkozást Ciprusban, valószínűleg a sok ülkeres terméktől lettem török nacionalista. És Ceren logikája szerint így magyar is, mivel a két nép tesó. :D
A képen Can és Ceren látható, akik a legjobb arcok az egyetemen! A másik kettő is pajti, csak nekik mindig elfelejtettem a nevüket, és ciki lenne megkérdezni. De talán jobb is így.
1 megjegyzés:
Kedves Márk!
Láttam az újabb képet,köszönöm.Szeretnélek megismerni személyesen is,
amikor mindnyájan hazatértetek magyarországra ,túl vagytok az aktuális vizsgákon,begyűjtöttetek egy halom jelest,"csaphatnánk" egy nagy ismerkedést,élménybeszámolót, természetesen Ágotával együtt -Szegeden.Sok kérdésem van...Addig is üdv .Zsófi anyukája.
Megjegyzés küldése