Pénteken elmentem barlangász kötéltechnikát gyakorolni. Már az úton kezdtem sárgulni az irigységtől, (merthogy ugye, az ember mindig telhetetlen…) hogy Márk minden nap ide jár! A buszon onnan ismeri meg az ember a megállót, ahol le kell szállni, hogy hirtelen teljes rálátás nyílik a Boszporuszra. (nemhiába Boszporusz Egyetem…)
Leszálltam. Az egész kampusz olyan, mintha egy botanikus kertet múlt századi épületekkel potyogtattak volna tele, és az egészet beállították volna jó magasra a Boszporusz fölé, hogy egyik irányban a Fekete-tenger felé látni, a másikban pedig a Márvány-tenger felé .
Ezek után jött a következő irigységroham… az összes létező szabad helyen klub-program-buli és egyéb hirdetések, és minden létező zöld helyen diákok frizbiznek, röpiznek, fekszenek a füvön és hasonló tudományos tevékenységeket folytatnak… én is szívesen kutatnék :)
Végül megérkeztem a barlangász klubterembe, ahol az egyik tag, Aydin, épp a biciklijét szerelte. Ez teljesen felvillanyozott, mivel ő az élő bizonyíték arra, hogy MÉGIS lehetséges Isztambulban biciklivel közlekedni. Amióta megérkeztem ugyanis, az volt az érzésem, hogy a helyi forgalom és a bicikli egyszerűen ütik egymást. Nos, azóta egész jó használt bicókat leltem :)
Eljutottam ám a kötélpályáig is! Meglepően egyszerűen zajlott minden. Nem voltak idős, ligetben sportoló nénik, akik kihívják a rendőrséget a fán lógó barlangászok láttán… A tűzlépcsőt és a mellette lévő falat szerelték be, mindent nagyon begyakoroltattak velem. Minden fázist legalább 4-5-ször helyesen meg kellett csinálnom, nem is akadtam fönn sehol.
Megkezdődött a megbeszélés is. Eddig elég kényelmetlenül érintett, hogy én, az angol szakos, csak úgy tudogatom a kötéltechnikai eszközök nevét, a helyieknek pedig alapszókincs. De a megbeszélésen gyorsan találtam magamnak mentséget: a török nyelvbe gyakorlatilag egy az egyben átemelték a barlangi eszközökkel kapcsolatos szavakat, sőt, még néhány igét is.
Másnap reggel találkozó a botanikus kertben. Hosszas tanakodás után megállapították, hogy mégse abba a barlangba megyünk, amelyik eddig tervben volt, ettől pedig az épp arra tévedt tagnak is kedve támadt a túrához, gyorsan kerített egy hálózsákot, és már indultunk is. Isztambul északi részéről átbuszoztunk a déli kikötőbe, hogy ott szálljunk föl a hajóra. A kikötőben megtudtuk, hogy a hajó teli van, tehát újabb programmódosulás. Visszabuszoztunk, át az ázsiai oldalra, egészen Isztambul legkeletibb csücskébe, ahol egy másik kikötőből áthajóztunk az izmiti öböl túlsó oldalára. (eddig öt busznál tartunk, és kb. 80-90km-nél:) Megérkezünk Yalovába, ahol megállapítottuk, hogy semmi tábori ennivaló nincs nálunk, illetve az én bögrémen kívül semmi eszköz sem. Gyors bevásárlás, busz, végül gyalogosan folytatjuk utunkat a barlang felé. Ekkor megtudjuk, hogy ötödik tagunk, aki a sátrat hozta volna, meggondolta magát, és mégsem jön. Elkeveredünk, visszafordulunk kétszer, majd este 7, fél 8 felé megérkezünk a barlanghoz, amely kb. 100m hosszú :) Ahmet a kiürített gyümölcsleves dobozban, és a bögrémben hoz vizet a patakból, majd mikor kiisszuk a bögréből, újratölti a nejlonzacsiból. A vacsi után elindulunk fölfedezni a barlangot, illetve hálóhelyet keresni. Megint csak ámuldoztam a képződményeken, szinte egy tenyérnyi hely nem volt látnivaló nélkül… találtunk egy száraz táborhelyet is, igaz kb. 2 és fél, 3 főre méretezték, de mi azért beféresztettük magunkat négyen. És milyen jól tettük, másnap reggel ugyanis esett az eső odakint. Királyi reggeli. Lahmacunt ettünk a barlangban, előtte kéztörlővel agyagmentesítjük ujjainkat (!!) . Mindezt kb. úgy kell elképzelni, mintha otthon mondjuk pizzáznánk a barlangban…
A reggeli eső jóvoltából a hazafelé út egy részét a hátsó felünkön tettük meg, ahol török útitársaim nagyon udvariasan ismételgették, hogy ladies first :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése